Éger László Spanyolországba mehet, mivel szóban már megegyezett a Loki és a Poli Ejido.


Éger László a DVSC védője minden bizonnyal Spanyolországban folytatja pályafutását, ott a másodosztályban, a Poli Ejido csapatánál.

Az Ejido hivatalos honlapján már olvasható a hír, miszerint szóban már megegyezett Éger a spanyol csapat vezetőivel, de a Loki védője most csak a Bajnokok Ligája selejtezőjére gondol.

Éger így kommentálta a hírt: ”Valóban szó van róla, hogy a Poliban folytatom, sőt, akiknek meg kellett állapodniuk, azok szóban meg is állapodtak ez ügyben, már csak a szerződés aláírása van hátra. Ha minden jól megy, a hét végéig ezt is pótoljuk, és akkor már én is kijelenthetem, hogy légiós lettem. Addig azonban száz százalékig csak a Debrecenre koncentrálok.”

Így tehát Éger László lehet az a játékos, aki a legjobb spanyol csapatban szerel és ki tudja, jövőre talán már az első osztályban láthatjuk őt, mivel az Ejido csapata szeretne feljutni és ezért igazol jó játékosokat.

szucstom

A fórum Hírek topicjában leírhatod véleményedet erről a hírről!


     




A magyar linkjegyzék